„Megáldalak és áldás leszel!”
1Móz 12, 2
A hitvallás és a bizonyságtétel fontos része keresztyén életünknek, de oly sokszor vagyunk zavarban ezzel kapcsolatban. Mondjam vagy ne mondjam, mikor és hogyan is mondjam, mi az én dolgom és mi nem az én dolgom. Többek között ezekre a kérdésekre és számtalan más témára derített napfényt az a csoport, ami először indulhatott el Isten kegyelméből, gyülekezetünkben elmúlt év októberében.
A tizenegy elkötelezett fő nagy izgalommal és kitartással készült azóta minden héten, csütörtök esténként: olvastak, videót néztek és sokszor gyakorlatban is szolgálni tanultak. Január derekán elutaztunk egy közös hétvégére az ország más református gyülekezeteiben zajló Tanúim lesztek csoportokkal, ami egy különleges élmény volt mindannyiunk számára.
Megismertük a Biblia történetét, ahogyan még eddig nem láttuk, foglalkoztunk szívünk bálványaival, amiért nagyon sokat imádkoztunk együtt párokban és kiscsoportokban. Imasétáltunk a városban, és imádkoztunk a városért is. Majd tanultunk a misszió jelentőségéről és arról: hogyan lehetünk abban jelen, mint egyének és mint közösség, végül pedig átfogalmaztuk magunkban munkánkat, hivatásunkat, mint ami az Evangéliumhirdetés helyszíne életünkben.
Fantasztikus utazás volt egymással, Isten hívásában és jelenlétében, a Szentlélek vezetésével és attól, hogy most a képzés végére értünk, feladatunkat nem kipipáltuk, hanem csak most kezdődik el. Isten adja ránk áldását, hogy áldássá lehessünk. Ámen!