Évek óta tartunk imanapokat gyülekezetünkben, de az idei imanap annyiban volt más, hogy sajátmagunk, gyülekezetünk és városunk felé fordítottuk a fókuszt. Az igehirdetés rámutatott az imádkozás közösségi szintjére, és példának az ősgyülekezet gyakorlatát hozta. Az a gyülekezet, amelyik nem imádkozó közösség, az elsorvad – hangzott a figyelmeztetés és egyben buzdítás is.
Ezután közösen imádkoztunk gyülekezetünkért, intézményeinkért, a városért, ahol élünk, és a bajba jutott emberekért, a katasztrófák és a háború áldozataiért, családjaikért. A közös imádkozást gyülekezeti tagjaink vezették, a gyülekezet pedig egy szívvel és egy lélekkel mondta rá: „Kérünk, Téged, hallgass meg minket!”
Az alkalom végén imasétára nyílt lehetőség a Nagytemplom boltívei alatt, ahol 10 állomáson át vezette Isten Lelke a magukban elcsendesedő és Istenre figyelő imádkozókat.
„Akinek folyamatos kapcsolata van Istennel, aki napról napra imádkozik Hozzá – őszintén – az nem marad az, aki volt. Az elindul egy úton, Isten felé.” Reménységünk, hogy nem maradtunk azok, akik voltunk, reménységünk, hogy mint egyén, és mint közösség is elindultunk egy úton, Isten felé.
