Házasság Hete a mezőtúri gyülekezetben 2023. – „Szeretetbe kapaszkodva”

Idén ezzel a jelmondattal indították útjára a több, mint két évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozatot: a Házasság Hetét február 12-19 között. A szervezők célja a házasság, a család melletti kampányolás, és annak népszerűsítése. Gyülekezetünk hat programmal kapcsolódott az idei év meghirdetett témájához.

Nőszövetségi Olvasókörünkön elsősorban a nőket szólítottuk meg legyenek akár házasok, akár egyedülállók. Révész Szilvia „Elég jó nő” c. könyvét olvassuk szeptember óta, az ötödik fejezet alapján elmélkedtünk a női erő mibenlétéről, időszerűségéről és jelentéséről a XXI. században. Keresztyén nőként erőnk forrása Istenben van, és ezért hálát is adtunk az alkalom végén imádságban.

A bejegyzés megtekintése Facebook-on

Másnap Éger Ádám és Égerné Tamás Annamária lelkészházaspár tettek bizonyságot Páros igehirdetés formájában közös életük keresztyén aspektusairól a gyülekezeti istentisztelet keretén belül. A páros igehirdetés immáron hagyomány a Házasság Hete alakalmával gyülekezetünkben.

A bejegyzés megteintése Facebook-on

Aznap délután a fiatal generációt hívtuk egy közös alkalomra, játékra, gondolkodásra a párkapcsolatok, valamint szerelem témában. A Nagyifi a gimnazista korosztályos fiatalokat szólítja meg, és nem tévedtünk, amikor nagyon is aktuálisnak gondoltuk ezt a témát nekik.

A bejegyzés megtekintése Facebook-on

A hét első felében Filmklubra hívtuk a gyülekezet házas és egyedülálló tagjait. A „Szerelempróba” c. film alapján beszélgettünk emberi kapcsolataink buktatóiról, és azok helyreállítási lehetőségeiről Istenben.

A bejegyzés megtekintése Facebook-on

A hét második felében Házaspáros estet szerveztünk immáron második alkalommal. A tavalyi is nagyon jól sikerült, és az idei is sokat adott a pároknak, akik eljöttek. Játékos, páros gyakorlatos, olykor elgondolkodós, közösen imádkozós este volt, amit egy vacsora zárt, majd házaspáros áldással térhetett mindenki haza.

A bejegyzés megtekintése Facebook-on

A hét záróalkalmán Kovács Tibor és felesége, Farkas Zsuzsanna körösladányi lelkészházaspár tartotta a belvárosi istentiszteletünket. Az igehirdetés után pódiumbeszélgetésben őszintén tettek bizonyságot a házasságukban megélt hitükről, megismerkedésükről, örömeikről, nehézségeikről, és hogy mindebben a biztos pont mindig az élő Isten.

A bejegyzés megtekintése Facebook-on

Hálásak vagyunk minden megvalósult alkalomért, minden segítőért és résztvevőért, akik az alkalmakra ellátogatva hallhatták az evangéliumot Isten átformáló és emberi kapcsolatokat helyreállító szeretetéről. Legyen Istené a dicsőség mindezért!