Különös Húsvét

 

Amikor elindult a járvány, talán senki nem gondolta, hogy ez lesz majd a vége. Mégis úgy alakult, hogy a világ majd’ minden reszén a templomok zárva voltak. Nem volt nagy menet Húsvét vasárnapján, nem volt boldog örvendezés egymásnak – mondván: Feltámadott az Úr! Volt azonban más, amely kicsit kizökkentett bennünket a szokásosból, de mégis meghitté tette/tehette az ünnepet.

Az elmúlt néhány hétben sok áhitat került fel az internetre, így a mi gyülekezetünkből is. Hiszen először egy nagypénteki áhitatot láthattak, hallhattak a testvérek. Mihalina László lelkészelnök gondolataira csendesedhettünk el, de tehetjük ezt a későbbiekben is – az alábbi videó segítségével:

Néhány nappal később pedig már a húsvéti istentiszteleten vehettek részt azok, akik a televízióban, vagy az egyházközség youtube-csatornáján 10 órától bekapcsolódtak az alkalomba. Ezen az alkalmon Mihalináné Lipták Judit lelkésznő hirdette az Igét, majd együtt vehettünk úrvacsorát – a lelkészek a képernyőn, mindenki maga-maga pedig az otthonában. 

A sok hozzászólást, képet elnézve sokan voltak, akik éltek ezzel a lehetőséggel, még ha először talán kissé furcsa volt ezt így megélni. Mégis segítséget nyújthatott ebben a helyzetben az Apostolok Cselekedetei 2, 46:

…mikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben.”

Hogy mikor találkozhatunk egymással a megszokott helyen és időben, a megszokott rendben, még nem tudni. De a harangok azért zúgnak reggel, délben és este 6 órakor is, hogy imádságra hívjanak mindenkit. Bezártak volna a templomok? Mondhatjuk azt is. De mennyivel másabb úgy belegondolni ebbe a helyzetbe, hogy Isten nyitott számunkra sok kisebbet: az otthonainkat. Áldott gyógyulást nekünk, a világnak!

 

A képre kattintva a körleveleket, az istentiszteleti rendtartást is elolvashatják