Már reggel a 117. zsoltárral indultunk: „Dicsérjétek az Urat mind, ti, népek, dicsőítsétek mind, ti, nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!” – és ez valósággá lett a nap folyamán.
Őt dicsértük éneklésben, imádságban, szolgálatunkkal, jelenlétünkkel. Figyeltük, hogyan hív egybe minket, hogyan ül le mellénk az asztal mellé, hogyan sétál velünk az imasétában a fák alatt, hogyan van jelen a nevetésben, a játékban, az étel megosztásában.
Valaki azt mondta: „ez egy másfajta közösség és olyan jó.” Valóban az! Nem azért, mert jobbak vagyunk bárkinél, vagy ügyesebbek, hanem mert Isten köztünk van. Tőle vagyunk mások és Miatta vagyunk mások! Ezért gyűltünk egybe, hogy ezt megérezzük, hogy ezt megmutassuk és megéreztessük! Azért gyűltünk egybe, hogy imádkozzunk és imádkozni tanuljunk az Imádság évében. Önmagunkért, családjainkért és ezért a közösségért, ami a miénk! Ami egy kicsit mi is vagyunk. Nem tökéletes, sosem teljes, megtört és sebzett, de vágyik Isten után, és Ővele vagyunk teljesek.
Köszönet mindenkinek, aki bármilyen formában segített ennek a napnak az előkészítésében és lebonyolításában, a pakolósoknak, a főzősöknek, a sütősöknek, a dekorosoknak, a felszolgálóknak, a kézműveseknek, a hangosítóknak és zenélőknek, hálásak vagyunk a nyertes pályázatért, ami fedezte az ebédet, és a városnak az ugrálóvárért. Köszönjük az ötleteket, amik közben jöttek és hogy mindenki segíteni akart. Így a nap végére is tényleg ez marad: „Dicsérjétek az Urat mind, ti, népek, dicsőítsétek mind, ti, nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!”
