Különös Húsvét

 

Amikor elindult a járvány, talán senki nem gondolta, hogy ez lesz majd a vége. Mégis úgy alakult, hogy a világ majd’ minden reszén a templomok zárva voltak. Nem volt nagy menet Húsvét vasárnapján, nem volt boldog örvendezés egymásnak – mondván: Feltámadott az Úr! Volt azonban más, amely kicsit kizökkentett bennünket a szokásosból, de mégis meghitté tette/tehette az ünnepet.

Zárul a házasság hete

A 2020-as esztendő házasság heti rendezvényei a mai alkalommal gyülekezetünkben is lezárultak. Délelőtt folyamán a belvárosi gyülekezeti házban az Éger házaspár hirdette az Igét egymással karöltve, délután pedig a nőszövetség tagjainak szolgált Mihalináné Lipták Judit lelkésznő. 

40 év Istennel és egymással

Kocsis Attila és Asztalos Anikó volt a gyülekezetünk vendége a házasság heti rendezvények sorozatában kedden délután a belvárosi gyülekezeti házban. Hat éven át Mezőtúron voltak lelkészek és sok szép emléket őriznek erről az időszakról, hiszen gyermekeik itt nőttek fel, és sok barátot szereztek ők is, gyermekeik is. De ami a legfontosabb: tavaly 40 éves házassági évfordulójukat ünnepelték – Mihalináné Lipták Judit lelkésznő erről a 40 évről beszélgetett velük.

Egyetemes imahét 2020.

Amennyiben az Apostolok cselekedeteiről írott könyvet végigolvassuk, úgy a legvégén egy nagy vészhelyzet és egy csodálatos megmenülés történetét olvashatjuk Pálról és útitársairól. Málta szigetén sikerül egy vihar és egy hajótörés után a partra úszniuk, ahol a helyiek fogadják be őket, Pál pedig minden bizonnyal minden lehetséges időpontban beszélt nekik Krisztusról. A máltai keresztyének a maguk megtérését adták közre az egész világ keresztyénei között.

25 éves a Mezőtúri Református Nőszövetség

Advent második vasárnapja, gyülekezeti szeretetvendégség és a Nőszövetség 25 éves fennállása, mindez találkozott a 2019. december 8-án, 10 órakor istentiszteletre összejött gyülekezet ünnepében. Hálásak vagyunk Isten jelenlétéért a Nőszövetség alapításának évében, 1994-ben is, és érezzük áldását azóta is, ma is a folyamatos megújulásban és abban a szolgálatban, amit a Nőszövetség a gyülekezetben képvisel – mondta el Égerné Tamás Annamária, a Nőszövetség titkára igehirdetésében, amit a 95. zsoltár alapján tartott.

Nyílik a Nőszövetség adventi vására

A Nőszövetségi Vásár minden advent és húsvét szerves része gyülekezetünkben. A vásár lehetőséget ad arra, hogy mindenki a maga módján támogassa közösségünket: vannak, akik alkotnak, felajánlással járulnak hozzá vásárunkhoz, és vannak, akik a pakolásban, illetve magában a vásárban segítenek.

Gyászolók vasárnapja

Idén első alkalommal szólítottuk meg és hívtuk Isten vigasztaló igéjének és a gyülekezet megtartó közösségébe az elmúlt 1-2 évben elhunyt szeretteiket református szertartás szerint búcsúztató, gyászoló testvéreinket. Az istentiszteleten Ámósz próféta könyvéből szólt az eszméltető mondat: Készülj Istened elé! Szeretteink elvesztése olyan fájdalom, amit lassan körbenő az élet, de mint megbúvó, csörgedező patakocska, az év ezen tájékán, amikor a világ halottaira emlékezik, felszínre tör.

Gyülekezeti kirándulás Debrecenben

A Reformáció 502. évfordulója alkalmából gyülekezetünk kis csoportja látogatta meg a „Kálvinista Rómát”, Debrecen városát. A Debreceni Református Nagytemplom számtalan látnivalót és kiállítást kínál azonkívül, hogy a templomtér maga is lélegzetelállító és gyönyörű. Megtekintettük a Kossuth relikviákat, a toronyban található bibliai makett-kiállítást, a híres „Rákóczi Harangot” a keleti toronyban, a Péchy Mihály eredetileg megálmodott kerek templom makettjét, és végignéztünk a Piac téren és Kossuth utcán a templom tetején acélból kiépített panorámajárdáról.

Egyházmegyei Nőszövetségi Találkozó Karcagon

Csípős hideg széllel érkezett az a nap, amikor a Nagykunsági Református Egyházmegye megrendezte hagyományos egyházmegyei Nőszövetségi Konferenciáját Karcagon. A hűvös időt azonban jól kompenzálta a meleg, szívélyes fogadtatás, amiben mindannyiunknak részünk volt. Gyülekezetünk Nőszövetsége 7 fővel képviseltette magát.

Ifjúsági nap a mezőtúri református gyülekezetben

Akár mondhatnánk azt is, hogy hagyományosan, ám idén kicsit a hagyományostól eltérően rendezte meg a Mezőtúri Református Gyülekezet Ifi napját a kisgimnazisták és gyülekezetünk ifjai számára. Az időpont a nagyon terhelt májusról átkerült szeptemberre, illetve az istentisztelet utáni szabad programos idősávot igyekeztünk változatosabbá, élménydúsabbá tenni a fiatalok számára, akiknek megfelelni – valljuk be őszintén – eléggé nehéz.

Kirándultak a Református Idősek Otthona lakói

A képre kattintva galéria nyílik

2019. szeptember 24-én lakóink meglátogatták a Kétpón található Almásy Kastély Panzió és Rendezvényházat. Lakóink kellemes sétát tettek az ott található parkban a gyönyörű őszi időben és megcsodálták a Kastélyt. Ezt követően Törökszentmiklóson a Szent István Vendéglőben fogyasztottak el egy finom ebédet.