A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség a Debreceni Református Nagytemplomban tartotta a XXVIII. Egyházkerületi Konferenciáját június 24-én pénteken. A konferencia mottója: „Az én Atyám mindezidáig munkálkodik, én is munkálkodom.” (János 5,17). A Mezőtúri Református Nőszövetséget 3 fő képviselte.
Nagy várakozással készültünk a konferenciára, mivel már nagyon hiányzott az együttlét a nőtestvérekkel. Örömmel találkoztunk más gyülekezetek nőszövetségi tagjaival is. A felszólalók és igehirdetők kiemelték, hogy egymás hite által erősödhetünk, és kérték: minél többen szolgáljanak a gyülekezetekben, mert jelenleg a szolgálattevők aránya 30% körül van. Jákób János protestáns tábori püspök, dandártábornok jó hangulatú és egyben megható előadásában kiemelte, hogy mindennek tervezett, rendelt ideje van. Mindenkinek szabott feladata van a gyülekezetben. „A kötelesség sorsunk fedőneve, és életünk nagy kérdése, hogy teljesíteni tudjuk-e azt.” A kötelesség emberi akarat és hajlandóság nélkül kényszer. Kötelességünk van a munkában, a családi életben és a gyülekezeti közösségben, együtt kell haladni az úton. A rend, amely közöttünk van, az isteni gondviselés eszköze.
Orbán Erzsébet a kárpátaljai Bene községből ismertette nehéz életüket, helyzetüket és szolgálatukat. Romokra kell most építeni a covid után. Nem tudták először, hogy a háborúra hogyan reagáljanak. A lelkészek mindenhol a helyükön maradtak, és a gyülekezetekkel együtt segítik éjjel-nappal a menekülőket. A konferencián nem maradt el Kurgyis András karnagy vezetésével az új énekek tanulása és a kánon éneklés sem. A köszöntők után a konferencia dr. Feketéné Kavisánszki Györgyi lelkipásztor áhítatával zárult, amely a 139. Zsoltár 1-12. verse alapján hangzott el.
Az együtt töltött idő örömével feltöltődve jöttünk haza, Istennek hálát adva a szép alkalomért.
