Hittantábor 2025

Idén hittantáborunk nagykorú lett! A 18. elutazós tábort Sárospatakon rendeztük meg, ahol a Sárospataki Refi Erdélyi János Kollégiuma kitűnő helyszínnek bizonyult. 73 fővel indultunk útnak június 30-án hétfőn, és hála Istennek ugyanennyi fővel érkeztünk meg július 6-án, szombaton. A 6 nap alatt pedig „mélységekben és magasságokban, hegyeken-völgyekben” jártunk, nemcsak valóságosan, hanem lelki síkon is, követve azt, ahova Isten éppen hívott. A hegyek tetején a Bibliában általában fontos dolgok dőltek el és nagy találkozások zajlottak le Isten és ember között. A hegyek tetején az ember Istenhez közel érezte magát, és Isten jelenlétében többet tudhatott meg magáról is. Ezzel a táborral is ez volt a célunk, közelebb juttatni a gyerekeket Istenhez, hogy jobban megismerjék Győztes Urukat és ezáltal önmagukat is.

A gitáros ébresztő és a reggeli után a délelőtti foglalkozásokra került sor mindennap, ahol a közös dicsőítést egy előadás követte egy aktuális hegycsúcs történetéről: jártunk az Araráton Nóéval, a Mórijján Ábrahámmal, voltunk a Sínain Mózessel, a Kármelen Illéssel és végül a Golgota hegyén Jézus keresztje alatt. Ezután csoportokban beszéltük át a hallottakat és értelmeztük a saját életünkre vonatkozóan, kértük Isten vezetését és imádkoztunk szabadításért, útmutatásért, győzelemért.

Ebéd után pedig mindennap kirándultunk. Túráztunk a Tengerszemhez, megnéztük a Sárospataki Várat, a Református Kollégium Könyvtárát és Múzeumát, meglátogattuk a Református Templomot, kisvonatoztunk Kőkapura, és végül megszálltuk a Sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkot is. Esténként mai modern „missziós történetekre” gyűltünk össze, hallottunk keresztyén focistákról, Molnár Máriáról, Mező Misi megtéréséről, Jim Caviezel életéről és Martin Luther Kingről is. Mindezekben azt láttuk, Krisztus valóságosan meg tudja változtatni az életünket és ezt híres emberek is felvállalják.

Szerdai napon meglátogattak minket a gyülekezetből, velünk töltötték a napot és kaptunk tőlük, sütiket, nyalókát és dinnyét is. Volt egyszer egy „Fele sem igaz” játékunk is, aztán egy táborzáró focimeccs az ifjak és az „öreg fiatalok” között, kétszer töltöttünk ki táboros Bingót, amit segítette az ismerkedést, a beszélgetések kialakulását a táboron belül, és végül a hagyományos „Menjetek be kapuin” dalunkkal búcsúztunk el egymástól és Sárospataktól. A totó és a szobatakarítási verseny nyertesei mellett, azt hiszem, mindannyian nyertünk valamit, többet Krisztusból, a Vele való kapcsolatból és jelenlétéből. Nehezen jöttünk le a „hegyről”, de tudjuk, Ő itt is velünk jön.

Köszönet a szolgálóknak, segítőknek, a támogatóknak, a nyertes pályázatoknak, és Isten Lelke vezetésének, aki jövőre visszahívott bennünket Sárospatakra, hiszen 2026-ban is itt lesz a hittantábor. Dicsőség Neki áldásaiért és ajándékaiért, amit a héten kaptunk és a hűségéért, amivel továbbvisz bennünket az Ő útján!