Amikor az előző esztendőben nálunk voltak a skót misszionárius fiatalok, a mieink talán nem is gondolták, hogy egyszer ők is elmehetnek hozzájuk. Pedig egy gyermekhétre a mieink is kimehettek az aberdeen-ieknek köszönhetően. Szabó Vica élménybeszámolója.
2017. július 1-én indult a repülőgépünk Budapestről Aberdeen-be, egy kilenc napos missziói útra. Mivel mi már be voltunk csekkolva előzetesen az interneten, csak a bőröndjeink maradtak hátra. A nemzetközi reptéren izgatottan vártuk az indulást, én méginkább, mert még sohasem ültem repülőn.
A repülés nagyon tetszett Ricsinek is és nekem is. Amszterdamban körülbelül két órát kellett várnunk az aberdeen-i átszállásra, addig mindketten lejelentkeztünk az otthoniaknál.
Érkezéskor az aberdeen-i gyülekezet ifjúsági csoportjának a vezetője várt minket, Gillian MacKenzie. Nagyon izgatott volt, ahogyan mi is. Az autóba ülve megtapasztaltuk az első furcsa élményt, mégpedig hogy az autók bal oldalt közlekednek. Ez még pár napig zavarta a szemünket, de kénytelenek voltunk megszokni.
Gillian elvitt minket a fogadócsaládhoz, Aileen és David Johnstone-ékhoz. A házaspár végtelen nagy szeretettel fogadott bennünket. Megkaptuk a szobáinkat, amik… egyszerűen csodálatosak voltak!
Gillian egész héten velünk maradt, hogy ne maradjunk ismerős felnőtt nélkül, aminek kifejezetten örültünk, mert sokat dobott mindig a hangulaton.
Első este tanítgattuk őket magyar kifejezésekre. Amibe rendkívül beletört a nyelvük, az a „Hogy vagy?” kérdés, hiszen ők nem használják a „gy” mássalhangzót. Rengeteget nevettünk már első este, és még csak itt kezdődött a hét. Mivel eléggé elfáradtunk az utazásban, hamarosan lefeküdtünk aludni.
Vasárnap reggel nem kellett annyira korán kelnünk, mint majd a hét többi napján, mert az istentisztelet 10:30-kor kezdődött. Egy fenséges (de tényleg, erre nincs más szó!) reggeli után megbeszéltük Ricsivel, hogy itt egyszerűen el fogunk hízni…Elindultunk a templomba autóval, mert egy kicsit messzebb laktunk attól. A kocsiban Gillian elmondta hogy mindenki nagyon várja már az érkezésünket, és hogy bemutathasson minket. A templomba megérkezve tényleg ezt tapasztaltuk. Mindenki tudta, hogy kik vagyunk.
Az istentisztelet egészen más volt, mint otthon. Az egésznek az alapja a dicsőítés volt. Bemutattak minket is.. beszélnünk nem kellett még, mert amikor erre került volna a sor, Ricsi szerette volna átadni a szót nekem, de.. Gillian úgy gondolta, hogy jobb, ha sztornózzuk. Megértem ?
Az istentisztelet után elmentünk egy már Magyarországon megismert barátnőnkkel, Jávorka Reginával és a családjával. Elvittek minket két meglepetés helyre. Az egyik egy tengerpart volt, tele megszámlálhatatlan fókával, mind a vízben, mind a parton. Mivel homokos tengerpart volt.. hát igen, vittünk magunkkal egy kis homokot is haza. Utána elmentünk egy étterembe, végül hazavittek minket Johnstone-ékhoz.
Hétfő reggel már kicsit korábban kellett kelni, mert elkezdődött a Step Out hét, ahol segítőként vettünk részt. Reggeli után elmentünk a templomba, ahol tíz órától vártuk a kisgyerekeket. Négy csoportra voltak bontva, korosztály szerint. Én a legkisebbekkel voltam, míg Ricsi egy kicsit nagyobbakat kapott. Persze rajtunk kívül még volt kb. harminc ifis és felnőtt, aki segített a héten.
Először dicsőítettünk, majd láthattunk egy dráma-jelenetet. Ezután megtanultunk egy aranymondást, végül mindenki leült a kiscsoportjához, és kézművesedtünk. A hét folyamán készültek lámpások, kereszt-szélcsengők, ráírtuk egy felfújhatós gumilabdára, hogy miért vagyunk hálásak Istennek… mindig valami apróságot csináltunk. Mielőtt játszottunk volna egy utolsót együtt, volt egy „snack-time”, azaz egy kis uzsonna szünet.
A délelőtti program végeztével egy külön teremben várt minket sok finomság, mint ebéd. Ilyenkor leültünk a földre együtt, és csak beszélgettünk és ettünk.
Ezután mindig elmentünk valamerre. Hétfőn elmentünk egy másik tengerpartra, ahol bele is mentünk az Északi-tengerbe. Nagyon hideg volt, de rendkívül élveztük!
Kedden elmentünk megmászni egy kisebb hegyet, ahol a tetejéről visszatekintve ráláthattunk Aberdeen-re.
Szerdán elmentünk vásárolni néhány emléket és ruhát, csütörtökön pedig Stonehaven-be mentünk megnézni egy kastélyt és egy gyönyörű sziklás tengerpartot. Ha nem szólnak, hogy ideje menni, még ugyanannyi időt eltöltöttünk volna, hiszen ott is gyűjthettünk emlékeket.
Pénteken már kicsit lazább volt a délután, ugyanis a Johnstone-éknál megnéztünk egy filmet (Forrest Gump, angolul, magyar felírattal).
Esténként hét órától volt a Youth Cafe az ifiseknek. Ilyenkor mélyebben beszélgethettünk Istenről és hallhattunk bizonyságtételeket. Valamelyik este játszottunk, volt Quiz-est is (legjobb kérdés az volt, amikor meg kellett mondani hogy melyik országot mutatják a térképen-Magyarországot persze-és olyanok hangoztak fel, hogy ez valahol Afrikában lehet…). Szerda este ifi-buli volt, utolsó este pedig „Beach&BBQ-party” volt, ahol sütögettünk, és..leginkább búcsúzkodtunk a héttől.
A vacsorákat többnyire családoknál töltöttük, akik mindent megtettek azért, hogy jókat együnk.
Szombat reggel volt egy nőknek rendezett reggeli, ahol néhány társammal énekeltünk. Délután megünnepeltük Regina születésnapját, este pedig Aileen és David házassági évfordulóját. Az utolsó este elég későig voltunk fent, mert pakolásztunk, és..próbáltuk feldolgozni, hogy milyen hamar vége lett a hétnek.
Vasárnap az istentiszteleten volt alkalmunk megköszönni a vendéglátást néhány csokor virággal, csokoládéval és…természetesen énekkel. Ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztunk így együtt, így már itt elkezdtünk búcsúzkodni. De nem mindenkitől, mert ezután elmentünk a vidámparkba, hogy megünnepeljük az egyik fiatal születésnapját. Szakadó esőben még nagyobb élmény volt, mint gondoltuk.
Az időjárás egyébként kifejezetten jó volt, hoztuk magunkkal a jó időt Magyarországról. Vagyis a viszonylag jó időt, mert…attól még 18 fok volt a legtöbb, amit megéltünk ott kint.
Úgy gondolom, hogy kifejezetten jót tett az angol nyelvtudásunknak is, hogy itt kint lehettünk, hiszen rengeteget tanultunk. Én például már állandó fordítás nélkül is megértettem, amit beszéltek hozzám, nem kellett állandóan kiabáljak, hogy „Ricsiii/Reginaaa segíts!”.
Rendkívül fárasztó hetünk volt, de egy percig sem bántuk..sőt, találtunk alkalmakat gyors alvásokra (leginkább én). Kifejezetten kényelmes volt a templomban a kanapé…
A vasárnapi vidámparkozás után Gillian kivitt bennünket a reptérre, és..elbúcsúztunk egy közös ima után.
A hazaút… még éppen reménykedünk a biztonságos érkezésben, mivel eléggé rázkódik a gép.. Nem tudjuk eléggé kifejezni azt, amit most érzünk. A hála, a megtapasztalt szeretet és áldott környezet, a szomorúság mind itt kavarog bennünk. De reménykedünk benne, hogy mihamarabb viszontlátjuk őket.
Csodálatos élményt tapasztalhattunk meg, és..csak köszönjük!
