Ifinap 2022

Közel 100 fiatal gyűlt össze május 22-én Mezőtúron a Belvárosi Református Nagytemplomban istentiszteletre. Hagyomány már a gyülekezetben, hogy a számukra tartott istentiszteleten az ifjúsági zenekar szolgál és diákok olvasnak igét, diákok imádkoznak. A fiatalos liturgiát rendszerint képekkel színesített igehirdetés és a fiatalos nyelvezet segíti elő.

Az istentisztelet után a nap folytatása képen különböző helyszíneken különféle foglalkozásokat ajánlottunk a gyerekeknek, mint pl. focit és kosárlabdát, azoknak, akik csapatban szeretnek játszani. Volt lehetőség pingpongozni, felmászni a templom tornyába, és csapatépítő játékokra a gyülekezeti ház udvarán. Természetesen gondoltunk a kevesebb mozgást igénylő, inkább kreatívabb gyerekekre is, számukra kézműves foglalkozást szerveztünk és aszfalt rajzolni is lehetett.

A képre kattintva galéria nyílik

A napot hotdog ebéd és tea zárta, amit a gyülekezet nőszövetsége készített elő a gyerekeknek és segítőknek. Célunk, hogy a gyermekek jól érezzék magukat Isten közelében és a gyülekezet közösségében. Hála és köszönet minden segítőnek, és szolgálónak, akik valamilyen formában hozzájárultak, hogy ez a nap létrejöhessen, a dicsőség pedig – mint mindig, most is – Istené.