Nők ökumenikus világimanapja Mezőtúron

Azt éreztük, hogy ezekben a háborús időkben a legfontosabb és a legsürgetőbb imatémánk ebben az évben nem lehet más, mint a háború elől menekülőkért és a békességért való imádság. Oroszország hadműveletet indított Ukrajna ellen, ez a legnagyobb hagyományos katonai konfliktus Európában évtizedek óta. A környező országok elkezdtek felkészülni a lehetséges népességmozgásokra, így Magyarország is igyekszik megkönnyíteni a háború elől menekülők belépését, elszállásolását és ellátását.

2021. adventi alkalmai a Mezőtúri Református Egyházközségben

Szorgos kezek, fenyőillat, és karácsonyi zene indította 2021-ben az adventi programsorozatot a Mezőtúri Református Gyülekezetben. A Nőszövetség által évről évre megszervezett Adventi Kézműves Délutánunkra idén kicsik és nagyok is ellátogattak. A délután folyamán készült adventi koszorúk, kopogtatók és karácsonyi asztaldíszek a Nőszövetség Karácsonyi Vásárában kerültek eladásra, amely egész végig színesítette adventi programjainkat az ünnep alatt.

A képre kattintva galéria nyílik

Advent 1. vasárnapján este Mezőtúr főterén a Református Felnőttkórus szolgált karácsonyi énekekkel a város lakosságának az Első Adventi Gyertyagyújtás keretében.

A képre kattintva galéria nyílik

Advent 2. vasárnapját a Felnőttkórus karácsonyi műsora és a szeretetvendégség tette különlegessé a gyülekezetben. A kórus által énekelt karácsonyi énekek segítették lelkeinket az ünnepre való ráhangolódásban, a gazdagon megterített asztal pedig lehetőséget adott a kötetlen beszélgetésre, az egymásra való odafigyelésre.

A képre kattintva galéria nyílik

Az idei évben alakult Férfikör is összeült az adventi koszorú köré egy közös gondolkodásra, imádságra.

Másnap a gyülekezet fiataljait gyűjtöttük össze egy közös Karácsonyi Ifire. Sok játék, meleg tea és rétes, valamint a karácsonyról való együtt gondolkodás töltötte ki ezt a másfél órát, majd egy apró ajándékkal búcsúztunk el egymástól.

A képre kattintva galéria nyílik

Advent 3. vasárnapja a hagyományokhoz híven „Családi vasárnap” volt a gyülekezetben. Itt az Isten Igéje mellett a Református Kollégium Általános Iskolásai és a Gyermekkórus műsora hirdette a közelgő Karácsony örömüzenetét.

A képre kattintva galéria nyílik

Az alkalom után 21 család számára osztottunk ki tartós élelmiszercsomagot karácsony alkalmából.

Beloptuk azonban az adventi hangulatot hétközi alkalmainkra is. A bibliaórán meleg teával a kezünkben és gyertyafényben beszélgettünk a karácsonyi evangéliumról, a Kékkereszt csoportban is átgondoltuk, mit üzen számunkra ez az ünnep, a Gyászcsoportban helyi készítésű mézes is került az asztalra, úgy beszélgettünk az ünnepvárásról. A Református Kollégium nyolcosztályos 6. osztályának Karácsonyi Szeretetvendégsége szintén belakta és karácsonyi énekekkel, versekkel töltötte meg a Belvárosi Gyülekezeti Házat.

A képre kattintva galéria nyílik

Advent 4. vasárnapján a Belvárosi Nagytemplomi istentiszteleten gyermekek szája hirdette közöttünk Isten földre szállásának jó hírét. Ezúttal a Református Kollégium nagycsoportos óvodásai melengették meg szívünket és szüleik szívét zenés karácsonyi műsorukkal.

A képre kattintva galéria nyílik

Istennek legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékaiért, amit ilyen sokan és sokféleképpen mondtak el ebben az Adventben a Mezőtúri Református Egyházközségben.

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves testvérünket karácsonyi alkalmainkra. Az Úr közel!

A Nagykunsági Református Egyházmegye Nőszövetségi Konferenciája Tiszafüreden

2021. október 3-án került sor a Nagykunsági Református Egyházmegye Nőszövetségeinek és Női Szolgálattevőinek Konferenciájára Tiszafüreden. A Mezőtúri Nőszövetséget hat fővel képviseltük. Minden résztvevő nagy lelkesedéssel várta az alkalmat, mivel a pandémia miatt a tavalyi elmaradt. Nagy örömmel üdvözöltük egymást.

Egyházkerületi Nőszövetségi Konferencián jártunk

A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége 2021. június 25.-én tartotta meg a XXVII. Konferenciáját a Debreceni Nagytemplomban.

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartóak, az imádkozásban állhatatosak!” (Róma 12:12)

Különleges alkalom volt, egyrészt mert mindenki maszkot viselt a járványügyi előírások miatt, másrészt mert az elmúlt évi konferencia elmaradása miatt a jelenlegi találkozás nagy örömet jelentett minden nőtestvér számára.

Nőszövetségünk 2 fővel képviseltette magát a konferencián, amely az előadások, éneklések, énektanulások és az újra tervezés jegyében telt el. A távolságtartás ellenére a nap eseményei személyesen és mélyen érintettek bennünket.

Nők Ökumenikus Világimanapja Zimbabwéért

Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!” – hangzott fel a 2020-as Női Ökumenikus Világimanapjának vezérigéje március 8-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a Belvárosi Református Gyülekezeti Házban. A Mezőtúr Református Nőszövetség évről-évre felvállalja és megrendezi a világ keresztyén asszonyainak felhívását közös imádságra, immáron 3. éve a gyülekezeti istentisztelet részeként.

25 éves a Mezőtúri Református Nőszövetség

Advent második vasárnapja, gyülekezeti szeretetvendégség és a Nőszövetség 25 éves fennállása, mindez találkozott a 2019. december 8-án, 10 órakor istentiszteletre összejött gyülekezet ünnepében. Hálásak vagyunk Isten jelenlétéért a Nőszövetség alapításának évében, 1994-ben is, és érezzük áldását azóta is, ma is a folyamatos megújulásban és abban a szolgálatban, amit a Nőszövetség a gyülekezetben képvisel – mondta el Égerné Tamás Annamária, a Nőszövetség titkára igehirdetésében, amit a 95. zsoltár alapján tartott.

Nyílik a nőszövetség adventi vására

A Nőszövetségi Vásár minden advent és húsvét szerves része gyülekezetünkben. A vásár lehetőséget ad arra, hogy mindenki a maga módján támogassa közösségünket: vannak, akik alkotnak, felajánlással járulnak hozzá vásárunkhoz, és vannak, akik a pakolásban, illetve magában a vásárban segítenek. A vásár ugyanakkor lehetőséget nyújt arra is, hogy ünnepünk díszeit jótékony célt támogatva szerezzük be. A vásárokból befolyt adományokkal a Nőszövetség ott segít, ahol szükség van rá a Református Egyházközség és Intézményei berkein belül.