Hajnalcsillag csoport

Barna Istvánné Ács Mária Marianna

Marika néni vagyok. 1980-ban végeztem a középiskolában Tiszaföldváron, 1986-ban a Szarvasi Óvónőképző Főiskolán. 2018-ban minősítést szereztem. Két felnőtt gyermekem van. Nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni. Kedves, de határozott vagyok.

Szuperképességek: kreatív tevékenységek, népi kismerterségek, néphagyományok

Sinkó Gabriella

Gabi néni vagyok, a Hajnalcsillag csoport egyik óvónénije. Óvodapedagógus diplomámat 2013-ban szereztem, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző karán. Fontos számomra a folyamatos önképzés, ezért tanulmányaimat folytattam az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem mesterképzésén, neveléstudomány szakon. Második diplomámat 2024 januárjában vettem át. Pedagógusi munkám során nagy figyelmet fektetek a szeretteljes légkör megteremtésére, a mozgás szeretére, továbbá, hogy olyan élménypedagógiát alkalmazzak, mely nem csak a magabiztos iskolába lépést segíti elő, hanem hogy a gyermekek szeressenek óvodába járni.

Szuperképességek: Kreativitás, empátia, szeretet, következetesség, a mozgás és a természet szeretete.

Patkósné Csala Csilla

Csilla néni vagyok, dadus. Férjemmel és leánygyermekemmel alkotunk egy családot. A dajka néni végzettségemet 2011-ben szereztem Szolnokon, a református oviban pedig 2013 óta dolgozom – amióta kapui nyitva állnak a kisgyermekek számára. Munkámra a gyerekek iránti szeretet vezérelt.

Szuperképességek: türelem, kitartás, empátia, pontosság, kreativitás


Napocska csoport

Skultéti Éva

Évi néni vagyok, a Napocska csoport egyik óvónénije. 3 kislány anyukája vagyok. Párommal nagy szeretetben neveljük őket. Diplomámat 2005-ben szereztem meg a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskolán. Ezután pénzügyi és tb ügyintézői szakmát is szereztem és ebben is helyezkedtem el, de a szívem visszahúzott a gyerekekhez, így 2017 óta újra óvónéniként dolgozom töretlen lelkesedéssel és szeretettel. Nagyon fontosnak tartom a szeretetteljes légkör megteremtését a gyermekek számára. A műveszetek nagyon közel állnak hozzám.

Szuperképességek: türelem, empáitia, kreativitás, kedvesség, a zene szeretete, kézművesség, mozgás kotta, a természet szeretete

R. Nagy Emese

Emese néni vagyok a Napocska csoport egyik óvónénije.

Férjemmel és kislányommal alkotunk egy harmonikus családot. Már egészen korán,kisgyermekkorom óta óvónéni szerettem volna lenni így számomra nem okozott nagy fejtörést a pályaválasztás. Óvodapedagógusi diplomámat 1997-ben szereztem a szarvasi Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskolán. Óvodapedagógusi munkám során fontosnak tartom az újdonságok megismerése mellett a néphagyományok megőrzését és beépítését a pedagógiai munkámba, ezen kívűl a nyelvi-és kommunikációs készségek játékos fejlesztését illetve a komplex,élményekre építő gyermeki kíváncsiságra alapozó ismeretátadást.

2023-ban beszéd-és kommunikációfejlesztő pedagógus szakvizsgát szereztem.

Szuperképességek:

Következetesség,türelem,empátia,kreativitás,a természet a zene és az irodalom ezen belül a versek szeretete.Hobbim a fotózás.

Angyalné Bereczki Katalin Julianna

Kati néni vagyok. Férjemmel és két gyermekemmel élek. A fiam felnőtt, ő már dolgozik, a lányom pedig most szeptembertől kezdi meg középiskolás tanulmányait. 2001-től dolgozom óvodai dajkaként. Első munkahelyem a Tisza óvoda volt, amit sajnos bezártak. 9 évet dolgoztam a katolikus iskolában. 2019-től vagyok a református ovi Napsugár csoportjának dajka nénije. Szabadidőmben nagyon szeretek kirándulni, kertészkedni, sütni-főzni, kreatívkodni. Van egy tündéri spánielünk, aki szintén része a mindennapjainknak.

Szuperképességek: kirándulás, sütés-főzés, szeretet, kreatívkodás


Szivárvány csoport

Rojkó Judit

Judit néni vagyok, 2 kamasz fiú anyukája. Óvodapedagógus diplomámat 2005-ben vettem át Szarvason. 2014 óta vagyok a református ovi Szivárvány csoportjának óvónénije. Több éve, a napi tevékenységeken kívül, “Így tedd rá” népi játék foglalkozást tartok az óvoda nagycsoportosai számára. Fontos számomra a szeretetteljes, családias légkör kialakítása, valamint hogy a gyerekek örömmel jöjjenek óvodába és élményekkel gazdagon térjenek haza.

Szuperképességek: népi játékok, tánc, szeretet, barátság

Hodálik Brigitta

Brigi néni vagyok, gyógytestnevelés szakos óvodapedagógus, gyógypedagógus. Mezőtúron 3 fiú gyermeket nevelünk párommal. 2021 óta dolgozok ebben az óvodában. Gyermekkorom óta bábozok, ennek szeretete is terelt az óvodapedagógia felé már egész korán. Később a nehézségekkel küzdő gyermekek megsegítésére fordult a figyelmem és ennek fényében képeztettem magam a lehető legtöbb területen. 2003 óta vagyok a pályán a gyerekek között. Fontos számomra, hogy megismertessem a gyerekekkel Isten szeretetét, és azt, hogy hogyan lehetnek értékes tagjai országunknak.

Szuperképességek: textilszobrász, akvarell amatőr festő, fal dekor festő, bábszínház, bábkészítés

Bátori Imréné

Eszti néni vagyok, dadus néni. Két leánygyermek édesanyja. 2020-ban szereztem meg a dajka néni végzettséget Szolnokon. Ez évtől, 2022 szeptember 1-je óta hívatalosan is dolgozhatom ebben a szakmában, ami nagy öröm a számomra.

Szuperképességek: kreativitás, kedvesség, odafigyelés, szeretet


Bölcsőde

Baracsi Mónika

Mónika néni vagyok, bölcsis gondozó.2001-ben szereztem diplomát a Szarvasi Óvóképző Főiskolán és eddig óvónéniként dolgoztam a városi majd 2013-tól a református óvodában. 2022 szeptember 1-től a református bölcsődében kisgyermeknevelő-gondozóként folytatom hivatásomat. Párommal és két kamasz gyermekemmel élek nagy szeretetben,velük alkotunk egy családot. Nagyon szeretem a gyerekeket, akikkel kedves, őszinte, türelmes, ugyanakkor határozott vagyok.

Szuperképességek: ének, kézműveskedés, sport, kreativitás, kitartás, őszinteség

Ádám Melinda

Melcsi néni vagyok, bölcsis gondozó. Csecsemő-és kisgyermeknevelői végzettségemet a Szarvasi Főiskolán végeztem 2013-ban, ami után egy túrkevei családi bölcsiben helyezkedtem el. Párommal és két kislányunkkal nagy szeretetben alkotunk egy családot. Nagyon szeretek gyermekekkel foglalkozni akikkel kedves és segítőkész, de ha kell akkor határozott tudok lenni. 2022-től a bölcsi megnyitásával egyidőben kezdtem az intézményben dolgozni.

Szuperképességek: kedves, türelmes, kreatív, gyermekközpontúság

Pályi Gyöngyi

Gyöngyi néni vagyok, bölcsis dadus néni. Párommal és fiúgyermekemmel alkotunk családot, amelyben szeretetben élek. Dajka néni 2011-ben lettem Csilla nénivel. A református oviban dolgoztam 2013 óta, de 2022. szeptember 1-től a bölcsiben kezdem meg a munkámat. A gyermekek szeretete és a gondoskodás hozott az óvodába és most a bölcsődébe is.

Szuperképességek: őszinteség, kitartás, gyorsaság, szeretet, a cukorbeteg gyerekek mentora vagyok


Segítőink

Nádházi Károlyné Mikes Magdolna

Magdi néni vagyok. 1988-ban végzetem a Szarvasi Óvónőképző Főiskolán, azóta óvónéni vagyok, ezt a munkámat hivatásnak tekintem. Szakmai tudásomat folyamatosan továbbképzéseken bűvítem. 2018-ban minősített pedagógus lettem. Őszinte, elfogadóm, a gyermekek érdekeit mindig előtérbe helyező viszony kialakítására törekszem a a családokkal és a kollégáimmal együttműködve. Jelenleg fejlesztőpedagógusként dolgozom az óvodában.

Szuperképességek: szeretet, tisztelet, őszinteség, szeretet

Szujó Tünde

Tündi néni vagyok, fejlesztőpedagógus, óvódapedagógus, mozgásterapeuta és beszédfejlesztő pedagógus. Párommal és kislányommal alkotunk egy boldog családot. Óvónéniként vált világossá, mennyire fontos a problémákkal küzdő gyerekek segítése is, ezért az óvónő szak után Szarvason elvégeztem a fejlesztőpedagógus szakot is. Célom a gyerekek, a szülők, a kollégák segítése. Fontos számomra az új módszerek megismerése is!

Szuperképességek: szeretet, empátia, tolerancia, kreativitás, bábozás és bábkészítés, természet szeretete

Gyakorolt terápiák:

Kulcsár-féle mozgásterápia

Meixner-féle beszédterápia

“Így tedd rá” népi játék

Gulyásné Sipos Sára

Dobos-Simon Anikó

Ancsa néni vagyok, munkatársaim szerint konyhatündér… Közel 3 éve dolgozom az óvodában, mint konyhai kisegítő. 1978-ban érettségiztem, középfokú gépészként. Óvónéni szerettem volna lenni kislányként – de azt soha nem gondoltam, hogy több, mint 50 év után, pár percre a nyugdíjtól, egy óvodában fogok dolgozni, a gyermekek közelében. Ha nem is óvónőként, de végre megérkeztem… Munkám a bölcsődések és óvodások számára, a napi többszöri étkezéshez a megfelelő tálalást elkészíteni. Az ebéd után hazajáró gyerekeknek próbálok valami kedves, humoros csomagolást biztosítani, hogy legyen kedvük meguzsonnázni az elkészített élelmet. 4 unokánk van, akikkel sokat játsszunk és legfőképp nevetünk… nagyokat kirándulunk és strandolunk. Szeretek kertészkedni, olvasni. Sokat utazunk a férjemmel, mely utak során feltöltődünk, hogy bírjuk a mindennapok megpróbáltatásait. Köszönöm, hogy itt lehetek!