Visszaút Apához…

Legutóbb tavaly volt evangelizáció, amikor vendéglelkész érkezett gyülekezetünkbe, hogy néhány napon keresztül kicsit más megközelítésből, más módszerrel, mint vasárnaponként megszokhattuk, beszéljen nekünk Istenről. Azután teltek a napok, a hetek és a hónapok…

Most pedig újra itt van az adventi időszak kezdete, és évek óta gyülekezetünkben ilyenkor van az evangelizációs esték sorozat is vendéglelkész és az ifjúsági zenekar szolgálatával . Idén Nagy György mátészalka-kertvárosi lelkipásztor érkezett közénk és három estén keresztül mesélt az apáról és négy fiáról, akik engedetlenek voltak, és az ötödik Fiúról, aki elindult megkeresni és hazavinni a messzire szakadt testvéreket.

Hallottunk tapasztott sárkunyhóban élő fiúról, aki palotának látja a házát, pedig az Apáéhoz képest nagyon nem az. Hallottunk bokor mögül leskelődő fiúról, aki mindig a másik hibáját lesi és nem tudja észrevenni azt, ami jó. Hallottunk folyóban köveket görgető, de közbe sehova nem jutó fiúról, aki elhatározta, hogy visszaindul Apához azon az úton – a folyón felfelé, amely elsodorta őket -, amelyen lesodródtak a nomádok földjére. És hallottunk egy továbbra is tűz mellett várakozó fiúról, aki a nagy testvér hívására elindul hazafelé azon az úton, amelyen már egyszer elindultak, de útjukat állta egy nagy szakadék. Most viszont ott volt egy híd, hat nagy kőből építve – és ez egyenesen Apa kastélyához vezetett!

A képre kattintva galéria nyílik

Igen, ez az Istentől elszakadt ember négy típusát bemutató mese volt, amelyben a nagy testvér maga Krisztus és az Apa a mennyei Atya. Nagy György lelkipásztor arra kérte a jelenlevőket, hogy a mese közben keressék meg azt a testvért, akiben megtalálják saját magukat. Mindazt, amit elmondott, nehéz lenne visszaadni itt néhány szóban, de hamarosan jönnek a videók, melyben meg-, illetve visszanézhetőek lesznek az esték prédikációi. Addig viszont nem telik majd el sok idő, csak napok. De hetek és hónapok biztosan nem!