Vers mindenkinek

Vassné Nagy Éva testvérünk egy olyan élethelyzetet hozott ma elénk versben, amely ezekben az időkben mindenkit foglalkoztat. A mostani versének címe:

Bezártságban
(A járvány idején)

Ülünk bezártságban itthon, már hetek óta,
„Maradj otthon!” – ez most az új nóta.
Sok időt tölthetünk a családdal,
Több időt lehetünk magunkkal.

És az Istenre szánunk-e időt,
A szabadidőnkből, mi most megnőtt?
Keressük-e a Vele való találkozást,
A csendességet, a Biblia olvasást?

Nem véletlenül kaptuk ezt Istentől,
Elzárva templomtól, testvértől, mindentől!
Forduljunk Felé, most arra késztet:
Nyisd meg a szíved, lásd meg a szépet!

Elmélkedjünk többet, ismerjük meg Istent,
Mi az akarata, mit vitt véghez itt lent!
Megismerni jobban a megváltás csodáját,
Mentő szeretetét, s egyszülött Fiát!

Visszafogni a rohanó tempóból,
Szeretetet adni – kapni egymástól!
Meglátni a másikban rejlő jóságot,
Mivel Isten teremtette, az istenarcúságot!

Elfelejtettük már mi végre teremtettünk,
Nem Istennek és nem Neki tetszőn éltünk,
Eltékozoltuk a Tőle kapott javakat…,
Nem szántuk oda Neki egészen magunkat!

Belátjuk ezt Urunk és alázattal kérünk,
Szabadíts meg minket, légy segítségünk!
Csak Benned bízunk, s csak Tőled várjuk,
Bűneinket bánva most szívünk kitárjuk!

Ezt kellen tennünk, ezt várná el Isten:
Ő legyen a középen, Ő legyen a minden!
Leborulva Előtte bocsánatot kérni,
Dicsőítve hatalmát, áldva magasztalni!

Megújulni az Ő szeretetében,
Megtisztulni Jézusnak vérében,
Az új életünkkel csak Neki élni,
A világnak Róla bizonyságot tenni!

Ismerd fel, ember, mostani helyzeted,
Lásd meg hát bűnös, nyomorult életed,
Gondolkozz el mindezen, térj meg Istenhez,
Bezártságod ideje így javadra lesz!

Ámen!

Mezőtúr, 2020. április 26.