Vakációs bibliatábor Mezőtúron 2021.

Immáron 4. alkalommal sikerült a Mezőtúri Református Egyházközségnek és a Mezőtúri Református Általános Iskolának karöltve megrendeznie az alsós korosztályt célzó Vakációs Bibliatáborát. A tábor délelőttönként közös gitáros énekléssel kezdődött, amelyet a Református Ifjúsági Zenekarunk kísért. A 65-70 gyermek hangja minden reggel megtöltötte a Belvárosi Gyülekezeti Házat, majd a Biblia történet hangzott el aranymondással és azt követte a Bibliai Totó. Táborunk anyagát idén is a Titus Hitéleti Alapítvány nyári táboros anyaga szolgáltatta: „A Genezáreti-tónál történt” címmel. Négy olyan bibliai történetet hallhattak a kicsik, amelyek mind a Genezáreti-tavon vagy a tó mellett játszódtak.

A tízórai szünet után csoportokban dolgoztuk fel a hallottakat, látottakat: rajzoltunk, színeztünk, vágtunk, játszottunk, és persze énekeltünk ezeken az alkalmakon is. Ebéd után pedig különféle programok várták a gyerekeket: mézeskalács készítés, dobozfestés, íjászkodás, és egyik délután strandra is kimehettek a gyerekek.

A hét középső napján, szerdán egy kirándulásra mentünk el a Poroszlói Ökocentrumba, ahol a gyerekeknek volt lehetősége megtekinteni az Ökocentrum kiállításait, és egy hajótúrát tenni a Tisza-tavon, majd pedig fagyival hűtöttük magunkat a rekkenő hőségben.

A galériához kattintson a képre

A hét zárásaként, az utolsó táboros napon került sor az egész héten szorgalmasan elkészített Bibliai Totók értékelésére és eredményhirdetésére.

1-2 Korosztály:

  1. Helyezett: Csekő Réka
  2. Helyezett: Tóth Dominik
  3. Helyezett: Fehér Csenge, Gecser Pálma
  4. Helyezett: Molnár Helga, Kis Bendegúz

3-4. Korosztály:

  1. Helyezett: Beregszászi Lili, Molnár Kinga, Patkós Gréta, Puskás Kamilla
  2. Helyezett: Vasas Levente, Nagy Botond
  3. Helyezett: Csányi Hunor, Uzsoki Léna, Varga Boglárka
  4. Helyezett: Bíró Botond, Futás Sándor, Gecser Benett

Köszönjük azoknak a pedagógusoknak, fiataloknak, diákoknak az áldozatos szolgálatát, akik akár a tábor előkészítésében, akár a tábor során bármilyen formában segítették a munkánkat. Köszönjük Kovácsné Molnár Annamária pedagógusnak a tábor pályázatának megírását és kézben tartását. Köszönjük Albertné Seres Otília, Herbály Csilla hitoktatóknak a csoportok vezetésében nyújtott segítségét, köszönjük Éger Ádám, Berec Kata vallástanároknak a bibliai történetek elmondását, köszönjük Nagy Dániel és Nagy Tibor pedagógusoknak a közös éneklés segítését, és Mihalina Márk ifis diákunk szolgálatát. Köszönjük a Református Általános Iskola háttér támogatását és a gyermekmisszió mögé való ilyen szintű odaállását.

Hálásak vagyunk, hogy ennyi gyermek hallgathatta egész héten keresztül az evangéliumot, legyen a dicsőség ezért Istené.