Szeretethíd 2019.

Mozdulj, segíts, szeress! – ezzel a mottóval került meghirdetésre az idei Szeretethíd program, amely a Református Szeretetszolgálat Kárpát-medencei Önkéntes Programja. A vezérige pedig az 1Jn 3, 18 volt: „Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan!” Mezőtúron idén ez három helyszínen valósult meg: a Szendy és Bakos Otthonokban, valamint az újvárosi templom kertjében.

Mielőtt elindult volna a három csapat a helyszínekre, természetesen kaptak egy pólót, melyet ezúton is köszönünk a Szeretetszolgálatnak. A lányok két helyszínt kaptak, két idősekkel teli bentlakásos otthont, ahol nagy szeretettel várták őket az idősek, hogy különböző foglalkozásokon, játékokban vegyenek részt. Köszönet a Szendy és a Bakos Otthonok időseinek, a segítőknek, hogy egy ilyen vidám délutánt tölthettek el együtt fiatalok és idősek egy szeretet-közösségben.

A harmadik helyszín pedig a fiúké volt, hiszen a fizikai munka rájuk várt: feladatuk az újvárosi templomkert Sugár út felőli kerítésének lefestése volt. Bőszen jártak a kezek az ecsetekkel és vidáman mutogatták a fiatalok a festékes, dolgos kezeket, melyek bizonyították: megdolgoztak a köszönetért.

A galéria megnyitásához kattintson ide!

Köszönet minden fiatalnak, lánynak és fiúnak egyaránt, mert szabadidejükben, még így az év végéhez közeledve is volt erejük ahhoz, hogy mozduljanak, segítsenek és szeressenek!