SDG Bibliaismereti verseny – 2018.

Az SDG Református Diákmozgalom minden esztendőben megrendezi hagyományos bibliaismereti versenyét, melynek témája évenként váltva valamely Ó-, illetve Újszövetségi könyv. Idén két rövid ószövetségi szakasz volt a téma: Ruth és Eszter könyve.

Maga a verseny két részből tevődik össze: egy péntek délután megrendezett kalandversenyből és egy szombat délelőtt megrendezett írásbeli tesztből. Mindkét részt a szervezők külön értékelnek, így aki csak az utóbbin vesz részt, nem indul hátrányból a többiekhez képest!

A galéria megtekintéséhez kattintson ide!

Ahogy a tavalyi esztendőben – akkor Miskolcon volt a verseny -, idén is három lány indult útnak, most az ország másik felébe, Pápára. A gyönyörűen felújított Gimnázium épülete adott otthont a versenynek, melyre a szervezők nagy gonddal készültek. A versenyt teljes egészében az SDG Református Diákmozgalom szervezi meg minden esztendőben, de a helyszínek változnak – aki szívesen látja őket vendégül, oda mennek.

A pénteki kalandverseny több feladatból tevődött össze, melyben a diákoknak a kreativitására helyezik a hangsúlyt. Az egyik előzetes feladat egy 1 perces videó elkészítése volt, melynek a versenykiírásban szereplő egyik könyv számukra fontos üzenetét kellett bemutatnia mai, iskolai környezetben. Az erről készült videó nagy sikert aratott az ott lévők között.

A szombati megmérettetés viszont egy 100 kérdésből álló teszt, melyre egyenként három lehetséges választ írnak oda – a diákoknak ezek közül kell kiválasztani. Juhász Réka, Szabó Viktória és Veres Nóra rutinos versenyzőnek számít már, mégis gondolkodásra késztette őket a válaszlehetőségek sora. Sokszor csak nüansznyi különbségek fedezhetőek fel a válaszok között, így nagyon nehéz dolga van bárkinek, aki próbálkozik. Ahogy tavaly is, idén is budapesti és debreceni teológusok állították össze a kérdések zömét, így sejthető, hogy valóban nem egyszerű a feladatsor.

Amíg az eredményhirdetésre vártunk, a szervezők elvittek bennünket a helyi zsinagógába, mely a 19. században épült és jelenleg romos állapotban van, de a helyi zsidók leszármazottai mégis használatba vehetik a város jóvoltából. Érdekessége volt ennek a látogatásnak, hogy a Purim ünnepe, melynek eredetére Eszter könyvében találunk választ, másnap kezdődött. Elmondták, hogy ezen az ünnepen egybe gyülekeznek zsidók és nem zsidók egyaránt és örömünnepet tartanak. Felolvassák Eszter könyvét, de mikor a gonosz Hámán nevét olvassák, akkor a gyermekek kereplőkkel nyomják el a nevét, hogy hallani se lehessen! Ezután ételeket készítenek, melyet mások számára juttatnak el szeretettel és az egész ünnep vége egy nagy lakomával zárul.

Visszatérve a verseny helyszínére kiderült a végeredmény: a 31 jelen levő csapat közül a mieink a 11. helyezést érték el úgy, hogy 90 pontot gyűjtöttek – ebből is látszik, hogy nagyon szoros volt a verseny vége, hiszen pontokon és az időn is múlott a helyezések sora – aki hamarabb adta be a feladatlapot a rendelkezésre álló 1 órában, pontegyenlőség esetén előrébb végzett.

Büszkék vagyunk rájuk! Tudjuk, mennyi felkészülés, mennyi tanulás áll a versenyfelkészülés mögött. A verseny nem titkolt célja az, hogy bibliavasárnapra készülve minél inkább megismerjük a Biblia könyveit. Amit ők most megtanultak, biztos vagyok benne, hogy soha nem fogják elfelejteni. Főleg úgy, hogy a Purim ünnepét ilyen közelről ismerhették meg, kicsit belekóstolva az ószövetségi hagyomány mai megünneplésében.