Luther útján – beszámoló

Gyülekezetünk küldöttsége 2017. október 6-9. között lehetőséget kapott, hogy a Luther útján elnevezésű kiránduláson részt vegyen, ennek élménybeszámolóját olvashatják a következőkben.

2017. október 6-án reggel nagy várakozással indultunk Wittenberg felé. Este érkeztünk meg a szálláshelyünkre Prága térségébe. Második nap Wittenbergbe látogattunk el, felkerestük az Ágoston rendi kolostort, ahol Luther Márton élt és munkálkodott. Ezután megtekintettük a híres vártemplomot, melynek kapujára szegezte ki Luther a nevezetes 95 tételt. Délután Eislebenbe utaztunk. A város a reformátor születésének és halálának helyszíne. Felkerestük a szülőházát és a templomot, ahol megkeresztelték. Harmadik nap látogatást tettünk „Szász Svájcba”. Felsétáltunk a Bástya hídhoz, ahonnan az Elba völgyére gyönyörű kilátás nyílik. Pillnitznél hajóra szálltunk, és így jutottunk Drezda városába, az egykori szász fejedelmi központba. A Zwinger világhírű festményeit tekinthettük meg, utána az óvárosban sétáltunk, végül az újjáépített evangélikus templomot nézhettük meg, mely előtt áll Luther Márton
szobra. Negyedik nap hazafelé úton Prága belvárosát láthattuk.