augustinus

A kórus a 2010/11-es tanévben kezdte meg működését, alapító karnagya Seres Attiláné volt, aki 2017. júniusáig vezette a kórust, helyét Marczi Ernő karnagy vette át. A legfontosabb cél természetesen az, hogy a gyerekek megszeressék az együtt éneklést, örömet, élményt jelentsen számukra a zene és ezt az örömet megosszák azokkal, akik hallgatják őket. Itt ismerkednek meg a fegyelmet és odaadó együttműködést kívánó kórusmunkával.
A kórus szerves része az iskola életének: tagjai általános iskolások, kisgimnazisták, és néhány gimnazista. A gyerekek szívesen énekelnek, szeretnek együtt lenni, lelkesen készülnek egy-egy fellépésre. A kórus valamennyi családi vasárnapon, iskolai ünnepségen, istentiszteleteken templomi szolgálatot vállal. Résztvevői a magyar nemzeti ünnepek városi rendezvényeinek is. Repertoárjukon református zsoltárok, dicséretek, népdalok, keresztyén ifjúsági dalok, nemzeti témájú énekek és kánonok szerepelnek.
Az énekkar tagjai között több szólista is van, néhányan közülük már kiemelkedő eredményeket értek el országos versenyeken, minősítőkön.
A kórus az egyházi televízió műsorainak is folyamatos résztvevője. Örömteli visszajelzéseket kapnak azoktól a nézőktől is, akik nem tudják élőben hallgatni őket.

A kórus bemutatkozása az Uránia Filmszínházban 2015-ben

Isten hozta az Mezőtúri Református Kollégium Énekkarának oldalán! 

Kérem, kísérje figyelemmel az oldalt a hamarosan feltöltött tartalmakért, érdekességekért!