Ifjúsági nap a mezőtúri református gyülekezetben

Akár mondhatnánk azt is, hogy hagyományosan, ám idén kicsit a hagyományostól eltérően rendezte meg a Mezőtúri Református Gyülekezet Ifi napját a kisgimnazisták és gyülekezetünk ifjai számára. Az időpont a nagyon terhelt májusról átkerült szeptemberre, illetve az istentisztelet utáni szabad programos idősávot igyekeztünk változatosabbá, élménydúsabbá tenni a fiatalok számára, akiknek megfelelni – valljuk be őszintén – eléggé nehéz.

Az istentisztelet témája megszólított kicsit és nagyot: Isten közösségbe hív, méghozzá olyan közösségbe, amelyik nem tökéletes, aminek azonban Ő a gazdája és Ura. Ez a közösség megtarthat, erősíthet bennünket, miközben Isten szeretetének tükre is egyben. Amit pedig mi tehetünk: a szolgálat! Mihalináné Lipták Judit lelkipásztor elmondta, ezt a mai napot is legalább 20-an készítették elő, a szolgálók: a gyülekezet közel egy éve alakult Ifjúsági köre, a Református Nőszövetség, az Ifjúsági Zenekar, és még sokan mások. Pető Antónia és Pápai Kerubina Dea az igehirdetés előtt liturgiával szolgált.

A képre kattintva galéria nyílik

Az istentisztelet után lehetőség nyílt focizásra az általános iskola udvarán, kosarazásra az új Tornateremben, kézműveskedésre (slim készült) és társasjátékra a gyülekezeti házban, illetve asztalitenisz bajnokság zajlott a tornaterem mögötti parkolónál. A 120 Hot Dog-ból amit ebédre osztottunk természetesen egy sem maradt. A változtatások beváltak, az alkalmat megtartjuk!

Hála és köszönet minden segítőnek, az osztályfőnököknek, akik a gyermekeket elkísérték, az Ifinek, a Zenekarnak, a Nőszövetség tagjainak, és mint mindig minden dicsőség egyedül Istené!