Hittantábor Szatmárban

Idei hittan táborunk 3 okból is különleges volt és ajándék volt a számunkra! Egyrészt azért, mert a várttal ellentétben lehetőségünk nyílt mégis megtartanunk, másrészt mert olyan helyre látogathattunk el, ahol az elmúlt 18 évben még nem jártunk: Szatmárba! Harmadrészt pedig sikerült a Tiszántúli Református Egyházkerület Örökségtábor pályázatát elnyerni hozzá, aminek következtében a tábor teljesen ingyenessé vált a résztvevőknek és kísérőknek is!

Július 5-én indultunk el 50 gyermekkel és 7 kísérővel a Beregdaróci Hétcsillag Üdülő és Konferencia Központba, hol a szállásunk volt. Aznap este már együtt énekeltünk, imádkoztunk.

A tábor során számtalan izgalmas élményben volt részünk, amit az Egyházközség honlapján és Facebook oldalán folyamatosan követhettek is a szülők, érdeklődők. Letekertünk kerékpárral 40 km-t, a kisebbek a harmadát, és közben megnéztük a Vámosatyai, Csarodai templomokat. Kajakkenu túrán voltunk az Öreg Túron, közben megnéztük a Túristvándi vízimalmot is! A Felső Tisza vidék további látványosságait egy másik napon busszal jártuk végig! Volt részünk élménypedagógiai játékokban, történelmi játszóházban és hagyományőrző kézműves foglalkozásokban. Ezek a programok délelőtt és a nap folyamán voltak.

A képre kattintva galéria nyílik

Reggeli áhítaton Mary Slessor misszionáriusnő életével ismerkedtünk meg, a hét tematikus előadásai pedig bűneinkről szóltak, amiket gondolatban, szóban, tettekben és mulasztásokban követünk el. Ezekre a megoldás egyedül Jézus Krisztus, aki a MEGMENT-Ő! Minden előadást, alkalmat nagy közös énekléssel kezdtünk, amit a Református Ifjúsági Zenekar vezetett, és korosztályonként, csoportokban dolgoztunk fel. Az előadásokhoz, missziós történethez Totó is tartozott, aminek az eredményeit a hétvégi táborzáró alkalmon hirdettünk ki és díjaztuk.

Esténként „Feles sem igaz játék”, számháború várta a gyermekeket, és ami különleges színt hozott idei táborunkba, az az üdülő közepén található medence és jakuzzi volt. A gyerekek előszeretettel vetették bele magukat, önfeledten fürdőztek, játszottak szabad idejükben. Egyik nap meglátogattak bennünket a gyülekezetünk képviselői is, dinnyével és nápolyival kedveskedve a gyerekeknek!

A gyerekek visszajelzései a táborról: „a hangulat nagyon jó, a közösség tökéletes, a kirándulások is izgalmasak, és mindenki figyel a másikra”. Egy szülő visszajelzése: „Köszönjük, hogy vagytok nekünk, és hogy ennyi élménnyel gazdagítottátok őket!”

Köszönjük a tábor szervezőinek: Mihalina László, Mihalináné Lipták Judit, a segítőknek: Éger Ádám, Égerné Tamás Annamária, Berec Kata, Dormán Dorián és Szabó Vica szolgálatát és az Egyházkerületi, Egyházközségi, Kollégiumi, Nőszövetségi és Alapítványi anyagi támogatását!

A dicsőség és hála pedig, mint mindig, most is Egyedül Istené!

 

Kapcsolódó cikk: http://mezotur.reformatus.hu/hittantabor-live/