Hittantábor a Zemplénben

A Covid majdnem meghiúsította, Isten terve azonban más volt, ezért majd egy hét alatt betelt annak a hittantábornak a létszáma, amit idén írtunk ki június 28. és július 2. közé. Az érdeklődés annyira nagy volt, hogy még egy szállást foglalnunk kellett a Titus Hitéleti Alapítvány táborhelyén kívül.

A hét témája idén: „Az Úr a mi Kősziklánk.” Dávid hitvallása ez a gondolat a 18. zsoltárból nehéz, vészterhes idők után. A délelőtti bibliai előadások erre a vezérfonalra felfűzve tanítottak bennünket arról, hogy érdemes Istenben bízni minden körülmények között. Az ezt követő csoportbeszélgetésekben elmélyítettük a hallott bibliai igazságokat, és közösen imádkoztunk is. Ebéd után pedig nyakunkba vettük a Zemplént! Jártunk a Füzéri várban, kisvasutaztunk Kőkapura, megnéztünk a Gönczi Bibliamúzeumot, majd hazatérőben a Sárospataki Kollégium Könyvtárát és a várat is.

Esténként különleges programok várták a táborozókat, mint pl. esti túra, számháború, Fele sem igaz vetélkedő, majd pedig egy táborzáró tábortűz zsíros kenyérrel, dinnyével és gitáros énekléssel. Rengeteg közös felemelő éneklés és közös játék színesítette a meglévő programokat.

Hálásak vagyunk a tábort segítő felnőtteknek az áldozatos szolgálatukért, a Mezőtúri Református Egyházközség és Kollégium támogatásáért, és az önzetlen, névtelen adakozók segítségéért, akik közül néhányan egyik nap meg is látogattak bennünket a táborban.

Végezetül, de nem utolsó sorban pedig hálásak vagyunk a nálunk sokkal nagyobb Istennek hatalmas kegyelméért, és legyen minden dicsőség az övé.

Fényképalbumok (facebook):