Gyászcsoport a Mezőtúri Református Gyülekezetben

Idén ősszel először indítottuk el a gyászolókat megszólító csoportunkat, amire precedens eddig Mezőtúron nem volt. Nemcsak a Covid, maga az élet is elénk hozza azt az élettapasztalatot, amit úgy nevezünk, hogy gyász. Sokan gondolják úgy, nincs dolguk a gyásszal, ám ez egy olyan lélektani folyamat, amiben szükségünk van egymás támogatására és Isten gyógyító jelenlétére.

A csoport 10 alkalmas, első két alkalma nyitott, ezeken az alkalmakon még be lehet csatlakozni, utána viszont a bizalom kialakulása miatt a csoport zárt csoporttá válik. Kéthetente hétfő esténként találkozunk 18-20 óra között a Belvárosi Gyülekezeti Házban. A csoportban érzéseink feltárásával, megnevezésével foglalkozunk, amit a csoport maga hitelesít. Számos feladat segíti a veszteség feldolgozását, és az imádság biztosít minket arról, hogy mindezt a folyamatot Isten Lelke által is segíti.

Reméljük, ez a kezdeményezés, a jó tapasztalat szintén egy olyan platformot nyit Mezőtúron, ami kapaszkodót nyújt a veszteséggel élők számára. Isten áldja meg elhatározásunkat és kezdeményezésünket, és minden szabadulásért, gyógyulásért Övé a dicsőség.