40 év Istennel és egymással

Kocsis Attila és Asztalos Anikó volt a gyülekezetünk vendége a házasság heti rendezvények sorozatában kedden délután a belvárosi gyülekezeti házban. Hat éven át Mezőtúron voltak lelkészek és sok szép emléket őriznek erről az időszakról, hiszen gyermekeik itt nőttek fel, és sok barátot szereztek ők is, gyermekeik is. De ami a legfontosabb: tavaly 40 éves házassági évfordulójukat ünnepelték – Mihalináné Lipták Judit lelkésznő erről a 40 évről beszélgetett velük.

Attila és Anikó mind a mai napig életvidám, egymáshoz ragaszkodó, kedves házaspár. Nem volt mindig könnyű dolguk, hiszen voltak időszakok, amikor a munka miatt sok időt kellett egymástól távol tölteniük. De olyan is volt, hogy a gyermeknevelés mellett 4 gyülekezetet kellett ellátniuk – nem egyszer nagyon feszített körülmények között.

Mégis úgy emlékeznek ezekre az időszakokra is, hogy ha nehéz is volt, mégis szép volt. Egymást segítve, támogatva haladtak együtt azon az úton, amelyet nekik Isten elrendelt. Akár Magyarországon, akár Amerikában éltek, így végezték szolgálatukat. 

A képre kattintva galéria nyílik

Most visszatekintve erre az együtt eltöltött 40 évre hálás szívvel emlékeztek vissza. A megismerkedésüktől a mai napig megmaradt romantikára, egymás terheinek hordozására. A házasság csapatjáték, ahogyan az idei mottó is mondja. Ezt a Kocsis házaspár is alátámasztotta. Istentől megáldott újabb évtizedeket kívánunk nekik családjuk körében!